Interjú a HVG.hu-n. Készitette: Fiáth Marianna
Hogy lehet, hogy ma Magyarországon a szerhasználó, szerfüggőséggel küzdő nőkről a rendszer szinte tudomást sem vesz? Miért csak maroknyian foglalkoznak azzal, hogy kifejezetten az ő igényeikre és problémáikra szabott segítséget nyújtsanak? A rehabilitációs intézetek kapui jellemzően zárva vannak a nők előtt, és ha az ellátórendszer feléjük is fordul, elsősorban az anyát látja, és a gyermek védelme felől közelít. Az idős vagy egészen fiatal szerhasználók végképp láthatatlanok. De miért tabu ma nőként szenvedélybetegnek lenni?
Kaló Zsuzsában és Szécsi Juditban 2016-ban egy minisztériumi, kábítószerrel kapcsolatban kiírt pályázat olvasásakor merült fel, hogy gyermekotthonokban, szakellátásban élők szerfogyasztási szokásait szeretnék kutatni. Zsuzsa indítványozta, hogy a munka fókuszáljon a lányokra. Ennek a vizsgálatnak a tanulságait összegezve döntöttek aztán úgy, hogy a lányok, nők helyzetét tágabban is érdemes lenne kutatni, és megnézni, a hazai ellátórendszer válaszai mennyire rezonálnak a nők problémáira.
Kaló Zsuzsa pszichológus, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet adjunktusa, a Józan Babák Egyesületnek is dolgozott évekig, emellett az AKUT Alapítvány egyik alapítója, amelyet pont azért hoztak létre, hogy akciókutatásokkal közelebb hozzák a gyakorlati tapasztalatokat és az elméleti ismereteket, kutatási eredményeket. Szécsi Judit az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszékének oktatója.
Mizsur András riportja az Abcúg.hu-n
A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig jellemzően a női szerhasználat mögött mindig valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.
Kránicz Dorottya riportja a Magyar Narancsban
A heroinfüggő férfiakra szabott addiktológiai ellátásban aligha tudnak gyógyulni a szenvedélybeteg nők, bár a rájuk nehezedő társadalmi nyomás miatt sokszor el sem jutnak a segítségkérésig. Egy nemrég indult, traumafókuszú női csoport biztonságos teret és segítő közösséget kínál a függőséggel küzdő nőknek.
Hogy lehet, hogy ma Magyarországon a szerhasználó, szerfüggőséggel küzdő nőkről a rendszer szinte tudomást sem vesz? Miért csak maroknyian foglalkoznak azzal, hogy kifejezetten az ő igényeikre és problémáikra szabott segítséget nyújtsanak? A rehabilitációs intézetek kapui jellemzően zárva vannak a nők előtt, és ha az ellátórendszer feléjük is fordul, elsősorban az anyát látja, és a gyermek védelme felől közelít. Az idős vagy egészen fiatal szerhasználók végképp láthatatlanok. De miért tabu ma nőként szenvedélybetegnek lenni?
Kaló Zsuzsában és Szécsi Juditban 2016-ban egy minisztériumi, kábítószerrel kapcsolatban kiírt pályázat olvasásakor merült fel, hogy gyermekotthonokban, szakellátásban élők szerfogyasztási szokásait szeretnék kutatni. Zsuzsa indítványozta, hogy a munka fókuszáljon a lányokra. Ennek a vizsgálatnak a tanulságait összegezve döntöttek aztán úgy, hogy a lányok, nők helyzetét tágabban is érdemes lenne kutatni, és megnézni, a hazai ellátórendszer válaszai mennyire rezonálnak a nők problémáira.
Kaló Zsuzsa pszichológus, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet adjunktusa, a Józan Babák Egyesületnek is dolgozott évekig, emellett az AKUT Alapítvány egyik alapítója, amelyet pont azért hoztak létre, hogy akciókutatásokkal közelebb hozzák a gyakorlati tapasztalatokat és az elméleti ismereteket, kutatási eredményeket. Szécsi Judit az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszékének oktatója.
Mizsur András riportja az Abcúg.hu-n
A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig jellemzően a női szerhasználat mögött mindig valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.
Kránicz Dorottya riportja a Magyar Narancsban
A heroinfüggő férfiakra szabott addiktológiai ellátásban aligha tudnak gyógyulni a szenvedélybeteg nők, bár a rájuk nehezedő társadalmi nyomás miatt sokszor el sem jutnak a segítségkérésig. Egy nemrég indult, traumafókuszú női csoport biztonságos teret és segítő közösséget kínál a függőséggel küzdő nőknek.
RSS Feed
